Helyi feladatok államosítása
Ha az Állam veszi át a helyi feladatellátást, akkor rendezettebb, egységesebb és szakszerűbb rendszerek alakulnak ki. Ha jól csinálja dolgát. Ám ezeknek a rendszereknek a működésének a középpontjában az állami és nem a helyi érdekek fognak dominálni. Jól mutatja ezt, hogy első lépésként, minden más intézkedést megelőzve az iskolaigazgatók kinevezésének jogát veszi át. Szimbolikus, értelmetlen és konfliktusokat szító döntés. Semmiképpen nem a feltételek javításáról szól.
A helyi szolgáltatások sok problémával küszködtek az elmúlt években. Ennek oka a források elégtelensége. A közszférában a piac nem képes korlátot szabni a kiadásoknak, ezt a költségvetés teszi meg. A kiadások racionális mértékét a költségek részletes felmérésével, összehasonlító technikával, teljesítmény-méréssel lehet meghatározni.
Már a ’80-as évek óta folyamatos forráshiánnyal küszködnek a közszolgáltatások. A helyi önkormányzatok megalakítása a helyi közösségek kezébe tette a forrásteremtés felelősségét, és annak az eldöntését, hogy mire mennyi pénzt költsenek. Egyúttal az önkormányzatok felelőssége lett a szolgáltatások minősége. Az emberség, a helyi problémák értése sokszor ellentmond a szakszerűség igényének, ugyanakkor éppen ebben jelenik meg az a plusz, ami forrásokat, energiákat, önfeláldozást képes mozgósítani. Amitől több a helyi, a közösség önmaga felé való szolgáltatása. … és az ellenőrzés, korrupciómentesség: a szomszéd szeme! Ezt se rendőrség, se semmilyen törvény nem tudja helyettesíteni.
In English:
If the Central Government will be responsible for local services the new system will ordered, more homogeneous and more professional. If they do it well. But in the core of operating there will be the central government interest and not that of the local community. The future is clear if we take it consideration the first decision in education which was to take the responsibility to name the director of the schools. This decision came faster than any other. It’s symbolical, without any sense and generates conflicts. Do not solve any of those problems which take in danger local education.
Local service delivery had many problems these last years. The main raison of these was mainly the lake of financial resources. In public sector is not the market which limits financial needs but the budget. To determine the rational level of financial needs we can see in details expenditures, we can compare similar institutions or we can measure cost effectiveness.
From the 1980 (local) public services were under-financed. The creation of local governments in 1990 out in the hand of local communities the responsibility to find resources, and to priorities between local needs. At the same time quality of local service delivery become a local responsibility too. The human approach to solve problems, the understanding of local specialities can contradict professionalism but finally is this which can generate local resources, energies, and free work for the community. This makes special the services delivered by a community to itself. ... and the control, the transparency against corruption: the eyes of the neighbourhood. No polce or law can be stronger.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése