Tulajdonképpen éppen az elmúlt időszakban gondolkoztam el azon a kérdésen, hogy modern demokráciának a 4-5 éves választások és a szűkebb-tágabb lakossági részvétel, választói szabadság folytán hívunk egy rendszert. Kevesek gondolkodnak és köztük is sok a vita ezen alaprendszer változatainak „demokratikusabb” és „kevésbé demokratikus voltán”. Legtöbben a listás választásokat tartják demokratikusabbnak, mert ezekben jelenik meg legpontosabban a választói akarat. Nem veszik ugyanakkor figyelembe e vélemény képviselői, hogy így egy szűk, jórészt fővárosi elit (pártonként egy) kezében összpontosul a hatalom. Az egymást váltogató elit könnyen elférnek egy asztal körül, könnyen meg tudnak egyezni. Azokban a rendszerváltozatokban, ahol a helyi választókerületekben kell megvívni a csatát ott olyan jelöltekre van szükség, akik helyben is elismertek, nem feltétlenül függnek a párt elitektől, sőt önálló legitimációval rendelkeznek. …és jobban megjelenik a helyi, vidéki érdek a politikában. Különösen, ha a helyi politikában is részt vesznek polgármesterként vagy képviselőként. Az alternatív személyiségek megjelenését segíti, ha a képviselők anyagilag is függetlenek a pártelittől, vállalkozók vagy szakemberek.
A közvetlen választott köztársasági elnök személye is éppen az önálló legitimáció, az alternatív, konkuráló hatalmi gócok miatt lehet érdekes.A magyar politikai elit nagyon kevéssé szereti a konkuráló hatalmakat, az egyeztetési kényszereket.
In English:
My impression is even if I am not a layer that we call democracy a political system because of the elections organized every 4-5 years, the more or less large participation of citizens and the more or less wide liberty of elect. Only a few meditate on the differences which exist between so called democratic systems. More people think that national lists based system present the really democratic choice because in this case the results the elections are proportional with the will voters. But this method help to reinforce notional elites of the parties. The competitors from different parties can well sit down around a table and make agreements on whatever they want. If the voter elect locally between candidates than this persons should have local relevance, their are less dependent from national elites of parties. They have independent legitimacy. This enter more local problems in politics. Even more if these persons have local functions like mayors or delegates. Independent personalities, with stable professional background (attorneys, physicians or entrepreneurs) are also independent from parties' elite.
A directly elected President can also represent an independent political center. Hungarian political elite do not like to much competitive political centers.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése